Keresés a Bibliában

31Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tenger mellé ment a Tízváros határain keresztül. 32Ekkor egy dadogó süketet vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét. 33Jézus félrevonta őt egymagában a sokaságból, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; 34azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: „Effata, azaz: nyílj meg!” 35És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy hibátlanul beszélt. 36Jézus meghagyta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és 37szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: „Mindent helyesen cselekedett: a süketeket is hallóvá teszi, a némákat is beszélővé.” 8 1Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: 2„Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; 3ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.” 4Tanítványai így feleltek: „Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?” 5Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők ezt válaszolták: „Hét.” 6Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. 7Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. 8Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, 9pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, 10és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.

KNB SZIT STL BD RUF KG